Hírek


A lóvontatású tűzoltó fecskendőtől a magasból mentőig - Múzeumok Éjszakája a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában
2017. június 26. 11:16
A nagy hőség ellenére is több száz vendég látogatott el az éjfélig tartó izgalmas, érdekes bemutatókra, látványosságokra.

Hagyományosan a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának koncertjével vette kezdetét a rendezvény, majd a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Keresőkutyás Szolgálatának bemutatója okozott nagy örömöt a látogatóknak. Bepillantást nyerhettek munkájukba, a tűzvizsgálati feladatokba, a személykeresésbe, az állatmentésbe. A zene tovább kísérte a programot, hiszen a Szent Flórián kvintett játékos bemutatóján a gyerkőcök ki is próbálhatták a fúvós hangszereket. Sok érdekességet tudhattak meg az érdeklődők a korabeli kézi tűzoltó készülékekről, Kovács Sándor gyűjtő előadásából. Mészáros Zsolt Máté orgonaművész megszólaltatta a tűzoltóság kultikus hangszerét, a világhírű víziorgonát. Majd tűz gyúlt a Múzeum udvarán, amit az 1903-ban gyártott kocsifecskendővel, XIX. századi tűzoltó egyenruhában oltottak el a XIII. kerületi hagyományőrzők. Az est egyik fénypontja az emelőkosaras jármű birtokba vétele volt. Az emelőkosárban emelkedhetnek biztonságosan a magasba az arra vállalkozók, de nagy volt az érdeklődés a lovas kocsi iránt is, mely a laktanya körül szállította körbe a vendégeket. Sokan próbálták ki a füstsátrat a Dr. Sztanek Endre alapítvány fiataljainak segítségével, és a vállalkozó szelleműek tálcatüzet is olthattak. Aki a Múzeum állandó kiállítására volt kíváncsi, az sem csalatkozott, hiszen a múzeum egykori tárlatvezetői fáradhatatlanul látták el információval az érdeklődőket. A Katasztrófavédelmi Kutatóintézet munkatársai habparty-t varázsoltak a laktanya udvarára, melyben folyamatosan tocsogtak, pancsoltak a legkisebbek. Emellett a gyerekek örömmel rakták ki a mágneses táblán elhelyezett, tűzoltójárműveket ábrázoló puzzle játékokat, színeztek, rajzoltak, talányos teszteket töltöttek ki, utóbbiért bezsebelve a megérdemelt ajándékokat.

A Torzonborz együttes nyújtott igen kellemes, önfeledt szórakozást a rockzene kedvelőinek.

Köszönet illeti az éjszakán szolgálatban lévő tűzoltókat, akik szakértelmükkel rengeteget segítettek a programok lebonyolításában. Külön köszönet támogatóinknak a Horoszcoop Kft-nek, a Tűzkerék Kft-nek, a Gróf Széchenyi Ödön Kulturális és Sportegyesületnek, az Országos Tűzmegelőzési Bizottságnak.


 

Kapcsolódó képek:

A lóvontatású tűzoltó fecskendőtől a magasból mentőig - Múzeumok Éjszakája a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában A lóvontatású tűzoltó fecskendőtől a magasból mentőig - Múzeumok Éjszakája a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában A lóvontatású tűzoltó fecskendőtől a magasból mentőig - Múzeumok Éjszakája a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában
>>> További képek a galériában <<<