Hírek


Toborzó és bemutató a TEK BUDO- és küzdősportgálán
2017. november 21. 15:24
November 18-án a BOK csarnokban tartotta meg a Terrorelhárítási Központ, a most már hagyományosnak mondható BUDO- és küzdősportgálát. Az ország szinte minden rendvédelmi szervétől érkező versenyzők mérték össze tudásukat, rátermettségüket, kitartásukat, erejüket számos küzdősportban. Az idei verseny fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

A TEK felkért minden rendvédelmi szervet, hogy mutassa be saját tevékenységét, munkáját a közönség számára, ezzel is támogatva az esemény sokszínűségét. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közösen tett eleget ennek a felkérésnek. Bemutattuk a két iskola arculatát, tevékenységi körét, a képzéseket, a Katasztrófavédelem működését, feladatait. Emellett számos alkalommal válaszoltunk a nekünk szegezett kérdésre: 

- „Hogyan lehetek tűzoltó?”

Természetesen a legérdeklődőbbek, és legbátrabbak most is a gyermekek voltak. Ők szívesen fel- illetve kipróbálták a bemutatott védőfelszereléseket és mentőeszközöket. 

A számos küzdelem és dinamikus program mellett katonai és rendőri toborzópontok, OMSZ-, BV bemutató, fegyvermustra, modelljárművek valamint kedvezményes könyvvásár várta az érdeklődőket. 

A rendezvényre a belépés idén is ingyenes volt, a látogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogathatták. 


 

Kapcsolódó képek:

Toborzó és bemutató a TEK BUDO- és küzdősportgálán Toborzó és bemutató a TEK BUDO- és küzdősportgálán Toborzó és bemutató a TEK BUDO- és küzdősportgálán
>>> További képek a galériában <<<