Hírek


„Akkor és ma”, 80 év története
2017. november 30. 16:12
Idei utolsó Filmklubunk a 80 éves polgári védelem történetével ismertetett meg az önkéntes Légoltalmi Ligától egészen az önkéntes Magyar Polgári Védelmi Szövetségig. Szakelőadónk a pályán sok évtizedet eltöltött Csatai István nyá. polgári védelmi alezredes úr, a Magyar Polgári Védelmi Tudományos Egyesület elnöke volt.

A maroknyi törzsközönség – egyikük 65. alkalommal volt jelen 11 éve tartó programunkon – rendkívül érdekes, egy évszázadot átívelő „időutazáson” vehetett részt. Előadónk személyes élményekkel, megható és megrázó történetekkel színesített előadásából sok új információ birtokába jutottunk. Az első világháború bombázásai hatására fokozatosan kialakult légvédelem, légoltalom, a magyar repülés története első hivatalos igazolvánnyal rendelkező pilótája, Petróczy István életpályájának rövid bemutatása, a második világháború vészterhes időszakában tanúsított helytállás, az 1964-es átalakulás és a modern kor veszélyeivel való szembenézés elemző, feltáró módon került szóba. A sok-sok információt, történetet, szakmai elemzést, összegzést hallgatva - amely a jövő lehetőségeit, útjait is láthatóvá tette – szinte észrevétlenül szaladt el több mint másfél óra. Az előadás végén hosszú, kötetlen, jó hangulatú beszélgetés alakult ki előadó és hallgatósága között, amelyet a közben elfogyasztott – egyik törzslátogatónk által évek óta minden évzáró rendezvényünkre készített – ízletes karácsonyi kalács „koronázott meg”.

A jövő év Filmklubjai első hónapjainak programja már körvonalazódik. Még mindig nem fogytunk ki az ötletekből, lelkesen készülünk és reméljük, hogy a korábban már megtapasztalt érdeklődés visszatér, aminek mutatója a zsúfolásig megtelt nagytermünk lesz.

Ennek reményében kívánunk minden eddigi és jövőbeli vendégünknek boldog karácsonyt és élményekben gazdag  új esztendőt! 


 

Kapcsolódó képek: