Hírek


Az első gyakorlat 2018-ban
2018. január 12. 10:49
2018. év nyitásaként a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ január 09-én megrendezte a Hatvan-Nagygombos gyakorló pályán az év első "épület tüzes" gyakorlatát. A gyakorlat kiemelt jelentőségű volt, mert KOK-on hallgató, újonnan felszerelő tűzoltók először próbálhatták ki magukat éles helyzetben, ismerkedhettek meg a tűzoltó szakma egyik nagy velejárójával, a zárt téri tüzek oltásának módszereivel.

A gyakorlat reggel 08:00-kor kezdődött. A lelkes fiatalok, felszerelők a felszereléseik bepakolása után buszra, fecskendőre szálltak és elindultak a hatvani pályára, majd kiérkezést követően eligazítás, munkavédelmi oktatás után megkezdődhetett a gyakorlat. A gyakorlaton a Tűzoltó II/I. (alfa) szakasz teljes állománya vett részt. A gyakorlat eredményességéért Leitner Béla tű. főtörzszászlós, Bodó Dávid tű. százados voltak a felelősek. A gyakorlat a pályán lévő 2 szintes, pincével ellátott tégla épületben került megrendezésre. Az oktatók a szinteken papír hulladékot és falevelet gyújtottak be, majd az épület összes nyílászáróját becsukták, így az épület belseje pillanatok alatt füsttel telítődött. Az oktatók, a kijelölt hallgatókkal két fecskendőn várták a tűzjelzést a kijelölt híradó ügyeletes kollégától, melyet felváltva ugyancsak tanulók végeztek. A feltételezés szerint Hatvan Maros utca 2. házszám alatt álló családi ház ablakain keresztül füst szivárog a szabadba. Az épületben 3 fő tartózkodik. A riasztást, majd a kiérkezést követően az egységek alapvezetéket, osztott sugarat szereltek, élesítették légzőkészülékeiket és sugár fedezete mellett megkezdték a behatolást, az épület felderítését.

A gyakorlat alatt a hallgatók megtanulhatták, hogy semmilyen körülmények között nem vehetik le a légzőkészüléket magukról, nem hagyhatják egymást egyedül és a tűzoltásvezető utasításait be kell tartani, valamint megismerkedhettek élesben a rádióforgalmazás szabályaival is.

A gyakorlat végeztével, a visszaszerelést követően a gyakorlat értékelésére került sor, ahol az oktatók megállapították, hogy a több hónapja felszerelt újonc fiatalok elindultak a tűzoltóvá válás rögös útján. A képzés utolsó hónapjában már összetett szituációs gyakorlatokon kell részt venniük újoncainknak. Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy az eddigi hozzáállásuknak, kitartásuknak köszönhetően értékes tagjai lehetnek a tűzoltó társadalmunknak. 


 

Kapcsolódó képek:

Az első gyakorlat 2018-ban Az első gyakorlat 2018-ban Az első gyakorlat 2018-ban
>>> További képek a galériában <<<