Hírek


A tűzoltó és katasztrófavédelmi képzés méltó megünneplése
2018. november 05. 19:07
Az októberi Filmklubunk programjának apropóját a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és jogelőd szervezetei fennállásának 70 éves évfordulója szolgáltatta.

Érdekessége volt, hogy Dr. Berki Imre múzeumunk igazgatója a történész szemével, míg Diriczi Miklós tű. ezredes úr az intézmény elmúlt több mint harminc évét belülről ismerő vezető a képzési szakember szemszögéből mutatta be számunkra ezt a hét évtizedet. A képzések történeti bemutatása során megtudhattuk, hogy már az 1870-ben megalakult Magyar Országos Tűzoltó Szövetség egyik alapvető célkitűzéseként fogalmazta meg az egységes tűzoltóképzés megszervezését.

Ezredes úr tartalmas előadásában kitért arra, hogy az egyes szervezeti változások mennyiben érintették a képzési struktúra átdolgozását. Amikor egy tűzesethez, árvízi vagy műszaki mentéshez, illetve veszélyes áru szállítása közbeni balesethez vonul egy tűzoltó, polgári védelmi szakember, katasztrófaelhárító, meg sem fordul az emberek fejében - vagy legalábbis jóval kevesebb figyelmet kap annál, mint ami azt megilletné - az ezt megelőző rendkívül komoly szakmai felkészítés és nélkülözhetetlen szakmai gyakorlat. Az esti szürkület ellenére hallgatóságunk soraiban nem lankadt a figyelem, és kérdések hosszú sorával bombázták előadóinkat.

Bízom benne, hogy programunkkal méltó módon tudtunk köszönetet mondani és tisztelegni a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és jogelőd szervezetinél dolgozó és tanuló, volt és jelenlegi kollégák előtt.

Köszönjük az érdeklődésüket és várjuk mindannyiukat novemberi Filmklubunkra is!

 


 

Kapcsolódó képek:

A tűzoltó és katasztrófavédelmi képzés méltó megünneplése A tűzoltó és katasztrófavédelmi képzés méltó megünneplése A tűzoltó és katasztrófavédelmi képzés méltó megünneplése
>>> További képek a galériában <<<