Litvánia Tűzoltó Kiképző Iskolájának, valamint Vilnius város tűzoltóságának, illetve Tűzoltó Múzeumának meglátogatása az ERASMUS+ Program keretén belül


A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ állományából delegációvezetőként az oktatási igazgató-helyettes, tagként a Katasztrófavédelmi Kutatóintézet vezetője, a Nyelvi Szakcsoport vezetője, a Polgári Védelmi és Iparbiztonsági Szakcsoport kiemelt főtanára, a Műszaki Szakcsoport kiemelt főtanára, a Tűzoltási és Mentési Szakcsoport kiemelt főtanára az ERASMUS+ Program támogatásával 2017. április 24. és április 28. között Litvánia Tűzoltó Kiképző Iskolájában, Vilnius város tűzoltóságán, annak múzeumában tett szakmai látogatást.

A szakmai program 2017. április 25-én kezdődött, amikor delegáció az első látogatását tette a fővároshoz közeli Valčiūnai településen található Tűzoltó Kiképző Iskolában, amely a Belügyminisztérium közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozik.

A delegációt az iskola elöljárói, köztük igazgatója fogadta. Szívélyes köszöntője után kollégái bemutatták a tűzoltó képzés rendszerét, illetve azt a tréningpályát ahol hallgatóiknak átadott elméleti ismereteket gyakoroltatják. A kiképző központot egy korábbi szovjet katonai létesítmény helyén alakították ki. Az adminisztrációs és elméleti épületek mellett csaknem 44 hektáros, javarészt erdővel borított terület áll rendelkezésre, amelyet a képzés által támasztott elvárások és az aktuális anyagi lehetőségeik függvényében fokozatosan fejlesztenek. A korábbi katonai épületek adottságai mellett saját, rendkívül ötletes és egyszerű kivitelű – a tűzoltói feladatokkal járó mindennapi fizikai igénybevétel gyakorlásához alkalmas tereptárgyak, modell épületek segítik a gyakorlati oktatás életszerű körülményeinek megteremtését. A katonai örökségként meglévő raktárhelyiségek több emelet mélységben, a földalatti üzemanyag tartályok, a városi kutatás-mentés gyakoroltatásához mesterségesen romosított épületek a Hunorhoz hasonlóan minősített litván mentőszervezet gyakoroltatásának helyszíneként is szolgálnak. A katonai és vasúti gépjármű roncsok a benzinkút és családi ház makettek vagy az olcsó, acélcsövekből és gumiabroncsokból készült föld alá részben vagy teljesen beásott alagutak és ügyességi pályák, a konténerekből összerakott „gyakorlóház” a gyakorlati képzés egyszerű olcsó és hatékony hátterét biztosítják.

Az iskolával közös telephelyen működik a Tűzvédelmi Kutatóintézet, amelyet az intézet vezetője mutatott be. A 35 fővel dolgozó kutatóintézet akkreditált vizsgálatokat végez és notifikált laboratóriumként saját vizsgálati eredményeire alapozva megfelelőségi tanúsítási eljárásokat folytat le, főként építőanyagok, hőszigetelő rendszerek, nyílászárók körében. Szerepe az ÉMI-hez hasonló, ügyfelei jellemzően Litvániából és a régió (a környező országok, lengyel, lett, észt, orosz, belorusz) gyártói, forgalmazói, kivitelezői közül kerülnek ki.

A kutatóintézet termékvizsgálatokon kívül tűzvizsgálati szakértői feladatokat is ellát. Készenléti szolgálat jellegű ügyeletet tartanak fenn mintavételi képességekkel felszerelt járművükre alapozva. Riasztásuk a területi szervek kezdeményezésére, központi engedély alapján kerül sor.

Az intézmény a régióban jelentős vizsgálati potenciált képvisel és számottevő tűzvédelmi és égéstechnikai információs bázissal rendelkezik a termékeken végzett tesztek adatainak köszönhetően.


 

Kapcsolódó információk: