Page 5 - KOK HIradó
P. 5

KOK Híradó



          volt kíváncsi a katasztrófavéde-
          lem    bemutatkozó     standjára.
          A  kiállított  tűzoltógépjármű  és
          szakfelszerelések felkeltették a fiatalok
          érdeklődését a tűzoltói munka iránt.
          A Nyílt napokon és a kiállításon a szak-
          mai bemutatók mellett természetesen
          minden  helyszínen  jelen voltak
          a    katasztrófavédelem   humán
          szakemberei, akik pontos információt
          nyújtottak   az    érdeklődőknek
          arról, hogyan is lehetnek tűzoltók.


            A pályaorientációval kapcsolatos
          rendezvényeket 2019 novemberében
          a   Katasztrófavédelmi  Tudomá-
          nyos  Tanács és a KOK közös
          szervezésében      megrendezésre  állományuk gyarapítása, megtartása,  következően – mint ahogy azt a
          kerülő     „Pályaorientáció    a  az  utánpótlás biztosítása  érdekében  KOK általános igazgatóhelyettese
          katasztrófavédelemben - kritériumok  alkalmaznak. Külön érdekes volt  megfogalmazta - most az a feladatunk,
          és módszerek” című nemzetközi  a Berlini  Tűzvédelmi és Mentési  hogy modern eszközök segítségével
          konferencia  zárta.  A rendezvényen  Akadémia   oktatási igazgatóhe-  közvetítsük a hagyományos értékeket
          hazai és külföldi példákon keresztül  lyettesének szemléletes előadása.  úgy, hogy a fiatalok számára a tűzoltó
          ismerhette  meg   a   hallgatóság  A    KOK    a    pályaorientációs  szakma vonzó küldetéssé váljon.
          azokat a módszereket, amelyeket   tevékenysége    során    igyekszik
          a különböző szervezetek személyi   megszólítani a Z generációt, ebből  Nagyné dr. Rácz Edina tű. alezredes






































          2019. december                                                                                      5
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10