Page 16 - KOK HIradó
P. 16
KOK Híradó
láttam néhány szórólapot és jó volt a
promóciójuk. Megtetszett, felvettek és
ott ragadtam. Ott már köttetett néhány
olyan barátság, ami azóta is tart. Szigeti
Péter jelenleg az Oktatási Központ
tanára, de talán kevesen tudják, hogy mi
egy évfolyamon tanultunk a főiskolán.
A Főiskola elvégzését követően Bicske
Város Hivatásos Önkormányzati
Tűzoltóparancsnoksága volt az első
munkahelyem. Szerettem ott dolgozni,
érdekes volt belelátni a tűzoltóság
való világába. Szigeti Peti barátom
ekkoriban már az Oktatási Központban
dolgozott és néha hozott hallgatókat
a Tűzoltóparancsnokságra, így amikor
1997-ben megüresedett egy tanári
hely, ő hívott és én jöttem.
A kiemelt főelőadói munkakör
után nagy váltás volt a katedra
másik oldalára állni és oktatni.
Hogyan élted meg ezt a helyzetet?
Kihívás volt, nem tagadom. Jártam
már az Oktatási Központban nyári
gyakorlaton, de nagyon más volt
a Tűzmegelőzési Tanszék kiemelt
főtanáraként megjelenni ott.
Egy beszoktatási időszakkal kezdtem,
ekkor bejártam a többiek óráira és
próbáltam ellesni, hogy mit, hogyan
kell csinálni, mire kell figyelni. Az első
Portré Müller Róbert tű. alezredessel órám előtt nagyon izgultam, percre
pontosan beosztottam, hogy mit
fogok tenni és miről fogok beszélni.
A legnagyobb kihívást abban láttam,
Vágjunk is a közepébe. Hol hogyan fogom felkelteni a hallgatók
Új cikksorozattal jelentke- töltötted a gyerekkorodat? Hogyan érdeklődését, mivel „fogom” majd
zik a KOK Híradó. A portré- kerültél a tűzoltóság kötelékébe? meg őket? Ekkor még nem volt tanári
kat tartalmazó rovatban az végzettségem, a legjobb tudásom
Oktatási Központban Bicskén éltem és jártam az iskolákat. szerint tartottam meg az órákat,
dolgozó kollégákat mutat- Nyugodt, kiegyensúlyozott volt a az ösztöneimre hallgatva. Közben
gyerekkorom, a nyarakat a környéken, elkezdtem a Pécsi Tudományegyetem,
juk be. Riportalanyaink például a szőlőhegyen töltöttem, Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán
ezúttal nemcsak szakmai ahol körülhatárolt területen tudtam a mérnök-tanári szakot és itt pozitív
munkájukon keresztül is- élni az egyébként azóta is meglévő visszacsatolást kaptam arról, hogy
merhetőek meg, hanem hobbimnak, a motorozásnak. amit eddig autodidakta módon és
emberi mivoltukban is. Tíz évesen kaptam az első motoromat ösztönösen csináltam, az szakmailag is
A cikksorozat első epizódja és imádtam. Sajnos mostanság megállja a helyét. Ma már nem kell úgy
egyre
jut
időm
kevesebb
rá. beosztanom az időmet, ha bemegyek
Müller Róbert tű. alezre- A középiskola után az Ybl Miklós egy-egy órát megtartani, nem úgy
dessel készült, akit a Műszaki Főiskolán kezdtem meg a izgulok és nem kell figyelnem az időt, a
közelmúltban az Oktatási tanulmányaimat tűzvédelmi mérnöki rutin mindezeket megoldja helyettem.
Központ új oktatási igazga- szakon, itt kezdődött el a kapcsolat a Örömmel gondolok vissza erre az
tóhelyettesévé neveztek ki. tűzoltósággal. Nem is tudom, hogyan időszakra, nagyon sokat ültünk a főnök
keveredtem pont erre a szakra, irodájában, mindent megbeszéltünk,
16 XV. évfolyam 2. szám