Kéményseprőt látok, szerencsét találok!

2020. február 05. 08:22

Tartja a mondás. Nem hiába választottuk a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Kéményseprő-ipari Szakcsoportjának bemutatását múzeumunk évkezdő programjaként.

Kocsis Krisztián kéményseprő mester érdekes, gördülékeny, jól felépített előadásával próbálta hallgatóságával közelebbről megismertetni azt a mesterséget, ami a történelem során mindig is megbecsült szakma volt. A kéményseprés hazánkban a középkor végén terjedt el, amikor az építkezés módjának megváltozásával megjelentek az első téglából épített kémények. A magyaroknak az Itáliából érkező talján mesterek adták át tudományukat, ami évszázadok óta egyet jelentett a preventív élet- és tűzvédelemmel. A KOK hallgatói, olyan nagy létszámmal vettek részt a programunkon, hogy kicsinek bizonyult a X. épület földszinti nagyterme.

A történeti áttekintés ismertetése közben előadónk természetesen bemutatta azt a komoly jogszabályi változásokat előidéző környezetet, amely a szakcsoport létrejöttét indokolta. Országos szinten a tevékenység gyakorlói javarészt a katasztrófavédelem keretein belül működő kéményseprő-ipari szerv munkatársai. A szakma képviselői mindig is kiemelkedő együttműködésben dolgoztak a tűzoltókkal, mindazon túl, hogy a védőszentjük is közös. Állományuk mesterekből, szakmunkásokból, tanulókból (segédekből) tevődik össze. A Kéményseprő-ipari Szakcsoport évek óta készíti fel a tanulókat a vizsgakövetelmények teljesítésére, illetve képzi tovább a már gyakorlott tudással rendelkező szakmabelieket, alkalmazkodva a jogszabályi és egyéb változásokhoz. Jelenleg 7 tagja van, akiknek mindegyike kéményseprő szakember. Péceli bázisán 2018-ban kialakításra került egy gyakorlati labor, mely alkalmas a különböző technológiák szemléltetésére, mind a gyakorlat, mind az elmélet területén. 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap