Brüsszelben járt a KOK

2019. december 09. 12:56

Bútor Tűzterjedési és Füstterjedési szakmai szeminárium

Brüsszelben, az első Európai Tűzbiztonsági Hét keretében megrendezésre kerülő Bútor Tűzterjedési és Füstterjedési szakmai szeminárium képviselte hazánkat a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ három delegáltja 2019. november 20. és 21. között. Az emberi élet védelme érdekében tett hatalmas erőfeszítések ellenére a tűz, a tűzben való megégés továbbra is jelentős halálozási ok az egész világon, melynek 90% - a háztartásban fordul elő, elsősorban a kárpitozott bútorok, pl. kanapékból és ágyakból induló tüzek miatt. 

A szeminárium első részében az előadók azt a kérdést járták körbe, hogyan győződhetünk meg bútoraink tűzbiztosságáról. Megállapították, hogy bár számos technológia létezik bútoraink tűzbiztossá tételéhez - pl. égésgátlók, vagy a hab és a szövet közötti gátak - az európai országok eddig elmaradtak a bútorokra vonatkozó tűzbiztonsági jogszabályok elfogadásában. Ez a szeminárium áttekintést nyújtott az említett technológiákról, illetve felvázolta az előírások aktualizálásának szükségességét Európában.

A szeminárium második részében azt az általunk is már jól ismert témát fejtegették az előadók, hogy a lakóépületekben, zárt terekben keletkező tűzeseteknél rendkívüli problémákat okoz a kimenekülés. Kiemelten igaz ez a mozgásukban korlátozott személyek esetében, például a kórházakban, idősotthonokban, egyéb szociális létesítményekben. Mit kell tenni az időseknek, ha a gyors tűz-, füst terjedés elől nem tudnak elmenekülni? Milyen körülmények között lehetünk biztonságban a lakásunkban? Meddig marad füstmentes a lakás? Ezen a nyáron a Holland Tűzoltóság és a Holland Tűzoltó Akadémia (IFV) nemzetközi kollégákkal és szakértőkkel együttműködve nagyszabású gyakorlati kísérletek sorozatán keresztül vizsgálta meg ezt a helyzetet, kereste a fenti kérdésekre a választ. A kísérletek első eredményeinek bemutatásával a Holland Tűzoltó Akadémia (IFV) lehetőséget kínált a téma megvitatására a tűzbiztonsági szakértők és a közönség között. 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap