Tűzmadár

2021. május 06. 13:33

A Műszaki Szakcsoport jelentős szerepet kapott a 2021.április 30.-án átadásra került ADN járőrhajó eszközzel kapcsolatban.

A többrétű feladat első állomásaként a tanárok illetve az oktatók kiképzése történt meg 2020 decemberében.

2021 tavaszán a technikai eszközt használatba vevő Katasztrófavédelmi Igazgatóság által kiválasztott legénység két alkalommal négy-négy napos felkészítést kapott.

 Az elméleti és gyakorlati felkészítés, továbbá a kötelezően előírt gyakorlat teljesítése után a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mohács HTP határrendészeti kikötőjében végrehajtásra került a hajókezelői típusvizsga, amellyel a hajóvezetők teljesítették a „Tűzmadár” járőrhajó szolgálatba állásának feltételeit.

 

Az alábbi összeállítás átfogó ismeretet ad az ADN járőrhajó legfontosabb műszaki-technikai, illetve a felépítmény tűzoltó-technikai legfontosabb jellemzőiről:

A megvalósult projekt egyik kiemelkedő eredménye a veszélyes áruk vízi szállításának ellenőrzésére kialakított speciális járőrhajó, a Tűzmadár, amely a Dunán teljesít majd szolgálatot. 

A hajó tervezése és építése 14 hónapot vett igénybe, a Magyar Kikötő Zrt. horányi telephelyén készült el magyar szakemberek szellemi és fizikai munkájának eredményeként. A jármű 18,4 méter hosszú és 5,5 méter széles, amelybe egyebek mellett 25 tonna emelt szilárdságú acélt, 2,5 kilométer kábelt, egy orr- és egy csónakdarut, egy távvezérlésű vízágyút és két nagyteljesítményű motort építettek be, amelyek összesen csaknem 600 lóerő leadására képesek. A Tűzmadárral elsődlegesen a veszélyes áruk vízi szállítását ellenőrzik majd a katasztrófavédelem szakemberei, de szükség esetén műszaki mentésre és tűzoltásra is alkalmazható. A hajón egyidejűleg 4 fő lát el szolgálatot, a fedélzeten összesen 12 fő tartózkodhat. Az úgynevezett „V” kialakítású hajótest erősebb jégzajlásnak is ellenálló ütközésvédelemmel ellátott.

A mobil labor műszereivel felszerelt járőrhajón lévő vegyi, biológiai és sugárzásmérő műszerek segítségével számos veszélyes anyagot lehet gyorsan, szakszerűen és megbízhatóan kimutatni, illetve helyszíni mérések, elemzések végezhetőek például a kárterület határainak felderítésére, a meteorológiai helyzet meghatározására. A kapacitásfejlesztés eredményeként vízanalitikai és vízmintavételi készlet is rendelkezésre áll, amelyek szennyezett vízminták vizsgálatára és elemzésére alkalmasak.

Az egyéni bőr- és légzésvédelmi védőeszközök az ismeretlen veszélyes anyagok közelében is lehetővé teszik a felderítési feladatok biztonságos végrehajtását.

A rendszeresített vegyi felderítő kézi eszközök alkalmasak különböző halmazállapotú veszélyes anyagok elsődleges minőségi és mennyiségi elemzésére. A vegyi anyagok kimutatásán túl sugárzás mérésére alkalmas műszerek is rendelkezésre állnak, amelyek segítségével sugárzó anyagok azonosítására is lehetőség van.

 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap