Nyílt nap a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban

2022. április 26.

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a középiskolások számára az eseményt a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ. A hétfői bemutató célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok bepillanthassanak annak a közösségnek az életébe, amelynek tagjai mindig ott vannak, ahol segíteni kell, az égő házaknál, a baleseteknél, helytállnak a természeti katasztrófák és az elemi csapások bekövetkezésekor.

A tűzoltószakképzés célja, hogy valamennyi hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltó számára biztosított legyen a feladatok végrehajtásához szükséges szakmai alapfelkészültség. A nyílt nap megnyitásakor a felsőfokú oktatás fontosságáról, a tűzoltói hivatás szépségéről, valamint a katasztrófavédelem sokrétű feladatköréről beszélt Ördög István tű. alezredes, a BM OKF Humánszolgálat Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont vezetője.

A megnyitót követően a diákok különböző állomásokon ismerkedhettek a roncsvágás és a műszaki mentés sajátosságaival, a mentés során alkalmazott eszközökkel. A nyílt napon több helyszínen, forgószínpadszerűen zajlottak az események, a mászóháznál alpintechnikai bemutatót tekinthettek meg, megismerkedhettek a HUNOR Mentőszervezet munkájával, a speciális tűzoltójárművekkel, köztük a katasztrófavédelmi mobil laborral, amely például veszélyes anyagok jelenlétében végez méréseket, vízszennyezés esetén pedig vízminta vételére alkalmas. Az eltűnt személyek keresése kapcsán a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat tartott bemutatót, nemcsak a drónos kutatást, hanem négylábú kollégájukat is megismerhették a diákok.    

A nap folyamán játékos vetélkedőket is szerveztek a középiskolások számára, emellett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság jóvoltából oltófal használata mellett gyakorolhatták a tűzoltást az érdeklődők, de tűzmegelőzési teszt kitöltésével, valamint sugárszerelésben is összemérhették tudásukat. A kéménysepréshez használt eszközöket is kézbe vehették a fiatalok, illetve a szakmai ellenőrzések fontosságáról hallhattak előadást. Az egyes állomásokon a fővárosi, Pest és Fejér megyei végzős középiskolások kipróbálhatták a tűzoltók által nap mint nap használt eszközöket, védőruhákat is. Mindezen túl arra is alkalmuk nyílt, hogy közvetlenül is feltegyék kérdéseiket a szakembereknek. A rendezvényen résztvevők image filmet készítettek, csoportonként egyet, amelyben azt mutatták meg, miért érdemes a tűzoltói hivatást választani, az elkészített alkotásokat a szervezők díjazták.

Szöveg: Forrás: BM OKF

Fotó: Molnár Máté - KOK