Pedagógus napi ünnepség

2022. június 07. 11:18

Magyarországon 1952 óta, június első vasárnapján ünnepeljük pedagógusainkat, mely idén június 5-ére esett.

Ezen jeles alkalomból június 3-án pénteken ünnepélyes keretek között köszöntötte a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ valamint  a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógusait Vietorisz Ágnes tűzoltó ezredes asszony, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálatának szolgálatvezetője. A rendezvényen továbbá Ördög István tűzoltó ezredes úr, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont főosztályvezetője, Dr. Vass Gyula tűzoltó ezredes úr, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet vezetője valamint Tóth Tibor tűzoltó dandártábornok úr, tanintézetünk általános igazgatóhelyettese tisztelte meg jelenlétével pedagógusainkat.

Ünnepi beszédet Vass Zoltán tűzoltó őrnagy, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tanulmányi Osztályának osztályvezetője mondott, melyben felidézte egykori diákéveit és tanárként, osztályfőnökként eltöltött esztendőit. Beszédében kitért a tanár-diák között kialakított bizalmi kötelékre, mely elősegíti, hogy a képzésben résztvevők saját maguk fejlődését szem előtt tartva haladjanak mindig újabb és újabb célok felé. Az őrnagy úr kiemelte, hogy az oktatási központ nevelő valamint értékteremtő szerepe évről-évre, nemzedékről nemzedékre egyre fontosabb helyet kell, hogy képviseljen ebben a felgyorsult, egyre inkább digitalizált világban. Ehhez kívánt minden tanár kollégának erőt, egészséget.

A köszöntőt követően ünnepi elismerések átadására került sor, melyeket Vietorisz Ágnes tűzoltó ezredes asszony, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálatának szolgálatvezetője, Dr. Vass Gyula tűzoltó ezredes, NKE intézetvezető úr, valamint Tóth Tibor tűzoltó dandártábornok úr, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ általános igazgatóhelyettese adott át:

Dr. Pintér Sándor Magyarország Belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Pedagógusnap alkalmából 

tűzoltósági tanácsosi címet adományozott

KÖRÖSSY TIBOR tűzoltó alezredes úrnak a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Polgári Védelmi és Iparbiztonsági Szakcsoport vezető tanárának.

Miniszteri emléktárgyat adományozott

HESZNÉ MÉSZÁROS ZSUZSANNA tűzoltó alezredesnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet kiemelt főreferensének,

BÓDI SÁNDOR tűzoltó őrnagy úrnak a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Műszaki Szakcsoport főtanárának.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója főigazgatói dicséretben és jutalomban részesítette

ALMÁSI CSABA SÁNDOR tűzoltó őrnagy urat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet kiemelt főreferensét,

CSABA ISTVÁN tűzoltó százados urat a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tűzoltási és Mentési Szakcsoport kiemelt főtanárát.

Müller Róbert tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatója, igazgatói dicséretben és jutalomban részesítette

NYIRÁDI HAJNALKA tűzoltó alezredes asszonyt a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tűzvédelmi és Hatósági Szakcsoport szakcsoportvezetőjét,

JUHÁSZ ANGÉLA tűzoltó alezredes asszonyt a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tanulmányi Osztály kiemelt főelőadóját,

JUHÁSZ TIBOR tűzoltó őrnagy urat a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Műszaki Szakcsoport kiemelt főtanárát,

KARVAI KUND VILMOS tűzoltó zászlós urat a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Tűzoltási és Mentési Szakcsoport szakoktatóját,

KOCSIS KRISZTIÁN urat a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ Kéményseprő Ipari Szakcsoport oktatóját.

Az ünnepség zárásaként a Katasztrófavédelem Központi Zenekara kvintettjének műsorát hallhattuk, majd Ördög István tűzoltó ezredes, főosztályvezető úr mondott pohárköszöntőt a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ éttermében.

Minden pedagógus kollégának gratulálunk, kitartást, erőt és egészséget kívánunk.

Fotó: Molnár Máté - KOK


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap