Hetvenötödik évfordulóját ünnepli a hazai intézményi tűzoltóképzés

2023. június 19. 13:54

1948. június 18-án indult az első állami szervezett tűzoltóképzés

A tűzoltóképzés kezdetei az 1870-es évekre nyúlnak vissza, ekkor jöttek létre az első önkéntes és a hivatásos tűzoltóságok, ezzel egyidejűleg megfogalmazódott a tűzoltóképzés megszervezésének igénye. 1884-ben szervezték meg az első önkéntestűzoltó-tiszti tanfolyamot, majd 1890-1902 között tizenegy országos tűzoltótiszti tanfolyamon összesen háromszázharminchét tiszt, altiszt végzett sikeresen.

A II. világháborút követően rendeletben jelent meg, hogy egységes magyar tűzoltóságra van szükség. Tűzoltótiszt ettől kezdve csak az lehetett, aki rendelkezett érettségivel, megfelelő iskolai végzettséggel, valamint a felsőfokú tűzoltótanfolyamon tűzoltótiszti oklevelet szerzett. 

A tűzoltótiszteket, altiszteket és tiszteseket részben testületekben, részben tanfolyamokon képezték, azonban csaknem nyolcvan éven át intézményesített keretek nélkül. Kiképzők csak elvétve voltak, inkább az éles bevetéseken próbálták tanítani az újoncokat a tapasztaltabb tűzoltótisztek, ezért fontos mérföldkő volt, hogy 1948. május 1-től a Belügyminisztérium irányítása alatt létrejött az állami tűzoltóság és 1948. június 18-án elindult a szervezett képzés az első állami tűzoltó tisztképző tanalosztállyal. Ettől az időponttól számítjuk az intézményi tűzoltóképzés kezdetét. 

Az intézmény elnevezése az évtizedek során többször változott – Felsőfokú Tűzoltótanfolyam, Tűzoltótiszt-képző Tanosztály, „Petőfi” Tűzoltótiszt-képző Iskola, BM Akadémia, BM Tisztképző Iskola, BM Tűzoltó Kiképző Központ –, majd a katasztrófavédelem megalakulásakor létrejött a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ. Az ezredfordulón az intézmény már kiemelkedő szerepet játszott a szakmai felkészítésben és az elméleti oktatás mellett nagy hangsúlyt kaptak a tanintézet budapesti, illetve hatvani objektumaiban tartott gyakorlatok. 

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ oktatási, felnőttképzési rendszere a kor technikai, technológiai fejlődésének követését, oktatási rendszerbe építését tűzte ki célul a tűzvédelem, a polgári védelem és az iparbiztonság területén.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap