Új tanév kezdődött a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban

2024. szeptember 02. 14:56

Szeptember 2-án újra megnyitotta kapuit a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, amelynek 2024/2025-ös tanévét száznyolcvanhatan kezdték meg. Az intézményben százötvenhat leendő tűzoltó és harminc leendő tűzoltó szerparancsnok fog szakmai tanulmányokat folytatni.

A tanévkezdés első mozzanataként a jelöltek a fogadásukat követően átvehették és magukra is ölthették egyenruhájukat. Az első nap nem kizárólag a formaságok jegyében telt; a diákok eligazításon, majd első tanóráikon vettek részt, megkezdve felkészülésüket az előttük álló kihívásokra.

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központban a hallgatókat Ördög István tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont vezetője, valamint Müller Róbert tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatója köszöntötte. 

Ördög István beszédében azt hangsúlyozta, hogy a leendő tűzoltók és szerparancsnokok előtt komoly feladatok állnak: „Az elkövetkező hónapok során olyan új készségekre és ismeretekre tesznek szert, amelyek nemcsak a hivatásban, hanem az életben is meghatározóak lesznek.” 

Müller Róbert a képzés jelentőségéről szólva kiemelte, hogy a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ immár évtizedek óta a legkiválóbb szakembereket bocsátja útjukra, akik a katasztrófavédelem kötelékében a legnehezebb helyzetekben is helyt tudnak állni. 

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ falai között a mai naptól ismét a tanulásé a főszerep, ahol a jelöltek fegyelmezett, ugyanakkor támogató környezetben készülhetnek fel arra, hogy a tűzoltó-társadalom tagjaivá váljanak. 

Fotó: Molnár Máté KOK


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap