Gyorsan a „mélyvízbe”

2024. szeptember 25. 15:55

Szeptemberben kezdődött el a tűzoltó szakmai képzés, de a képzésben résztvevők már a második hét után olyan rendkívüli eseményen vettek részt, ami azonnal megismertette velük a hivatásos lét alapjait.

2024. szeptember 17-étől a tűzoltó szakmai képzésben résztvevők és a szerparancsnokok részt vettek a Dunán levonuló árhullám elleni védekezésben, így egy 168 fős KOK állomány indult el Pilismarótra, hogy a vízügyi szakemberek, és az operatív törzs által meghatározott feladatok végrehajtásával megfékezzék az adott területen az árvizet.

A 6 napos árvízi védekezés során Tóth Tibor tű. dandártábornok közvetlen irányításával részt vettek az önkormányzati védvonal megerősítésében, megtanultak többek között szakszerűen homokzsákot tölteni, védművet építeni, bordás megtámasztást, fóliaborítást készíteni, szivattyúzni. A védekezésben résztvevők közös munkájának eredményeként ezen a szakaszon 181 db bordás megtámasztás, közel 10.000 nm fóliaborítás készült el és több, mint 165.000 db homokzsák lett beépítve. Az árvízi védekezésben való részvétel során ugyanakkor csapattá váltak, nem volt többé „bejárós” és kollégista, mindenki együtt volt. Együtt a nehezében, amikor támogatást nyújtottak egymásnak és együtt, amikor egy-egy dalolás hatására könnyebben ment a munka. Közben pedig megerősödött a kötelességtudatuk, a kitartásuk és a több napon át tartó extrém terhelés ellenére is kiemelkedően példamutató munkát végeztek. A KOK védekezésben részt vevő tanárainak is embertpróbáló napok voltak ezek. Éjjel nappal együtt voltak a képzésben résztvevő állománnyal, és egyszerre több szerepben - irányítóként, végrehajtóként, tanárként, osztályfőnökként - kellett helyt állniuk a nap 24 órájában.

A védekezési munkák befejeződését követően a szakaszok szeptember 22-én a kora esti órákban érkeztek vissza a Laktanya utcai objektumba, ahol a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatója, Müller Róbert tűzoltó ezredes fogadta az állományt és átadta dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, főigazgató úr köszönetét áldozatkész munkájukért. 

Köszönjük képzésben résztvevőink, valamint a velük együtt dolgozó és közben őket irányító kollégáink példamutató munkáját! 

Végezetül - a védekezési munkálatokat követően - Furdan Ferenc, aki jelenleg tanulmányait folytatja intézményünkben, az alábbi verssel köszönt el a Dunától: 

Furdan Ferenc (T/4): 

 

„Hála áradat

Békét kötöttünk a Dunával.

A visegrádi hegységből nótaszó árad.

Fénylőn bukik elő a Hold a dombok felett.

A tűzoltók megnyugszanak.

A veszély elernyed, visszahúzódik az ár.

Nyugodnak a lelkek.

Felsóhajt a világunk.

S az ember párnájára hajtja a fejet.

A fejet, mely csak ilyenkor esik lefelé.

Mert az életet emelt fővel éli,

Aki ÉL.”

Fotó: Molnár Máté László - KOK


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap