Hét helyszínen várták az érdeklődőket
2026. október 12. 14:31
Állásbörzét és nyílt napot tartottak október 12-én, hétfőn a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, ahol a katasztrófavédelem képzéseihez kapcsolódó bemutatókkal és workshopokkal várták a tűzoltó- és kéményseprőszakma iránt érdeklődő végzős középiskolásokat. Különböző Pest megyei és budapesti iskolákból összesen kétszázötvenkilenc diák érkezett.
A nyílt nap célja, hogy a fiatalok első kézből ismerjék meg a szervezet munkáját, a tűzoltói hivatást és kapcsolódó szakterületek sajátosságait – mondta nyitó beszédében Müller Róbert tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatója. Az ezredes kiemelte: bíznak benne, hogy a fiatalok közül többeket köszönthetnek majd leendő munkatársukként.
A megnyitó után a diákok egy imitált közúti balesetnél végzett műszaki mentési bemutatót tekinthettek meg. A forgatókönyv szerint két személyautó ütközött, az egyik jármű felborult, egy közeli gázcsonk pedig megsérült és ömlött belőle a gáz. A tűzoltók kimentették a járművekbe szorult sérülteket, majd védősugár mellett elzárták a gázt.
A nyílt napon hét helyszínen, forgószínpadszerűen zajlottak az események. A mászóháznál alpintechnikai bemutatót láthattak a diákok, sőt ki is próbálhatták a magasból leereszkedést. A diákok az olajtűzoltási bemutatót követően közelről megtekinthették a tűzoltójárműveket, az arra málházott speciális eszközöket, az egyéni védőfelszereléseket, valamint a kéményseprők eszközeit.
A diákok megismerkedhettek a HUNOR mentőszervezet munkájával, és a veszélyes anyagok jelenlétében alkalmazott katasztrófavédelmi mobil labor járművel. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság keresőkutyás szolgálata, valamint a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat az eltűnt személyek keresésére kiképzett kutyák munkáját mutatta be. Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság jóvoltából a résztvevők a virtuális térben is próbára tehették ismereteiket, valamint kipróbálhatták a füstszimulációs szemüveget is. A nyílt napon a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ szakemberei tartottak tájékoztatókat az érdeklődő diákok számára.
Fotó: Molnár Máté KOK