Az elektromobilitás okozta új kihívások

A szakmaibeliek arra figyelmeztetnek, hogy az elektromobilitás növekedésével új kihívások érik a tűzoltókat, az autómentésben részt vevőket és az autószervizeket is. A közúti közlekedésben az alternatív meghajtású gépjárművek magasabb, más jellegű veszélyforrást jelenthetnek, mint a hagyományos meghajtású autók. Világszerte elindult egy tendencia, hogy a tűzoltók minél alaposabb ismereteket szerezzenek a sikeres és biztonságos élet- és vagyonmentés érdekében.

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ 6 munkatársa 2021. december 4. és 11. között az ERASMUS+ program finanszírozásában látogatást tett a Berlini Tűzoltó Akadémián. A kiutazás célja a hibrid és elektromos meghajtású gépjárművek típusainak, azok működési elvének, műszaki jellemzőinek megismerése volt. A fő hangsúlyt az elektromos gépjárművek káreseteinél alkalmazandó műszaki mentési eljárások megismerése kapta, illetve a Berlini Tűzoltóság által ezen a területen szerzett tapasztalatait ismerték meg. Mivel a kiutazás az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ program keretében zajlott le, amelynek egyik sarokköve a tapasztalat és tudás megosztás, az eredményeket a KOK honlapján elérhetővé tesszük így elősegítve, hogy a beavatkozó szakemberek minél szélesebb körű ismeretekkel rendelkezzenek.

Rövid kis leírásunkkal szeretnénk az olvasó számára tájékoztatást adni, hogy mit kell tenni, amikor egy alternatív hajtású autó balesetet szenved.

A legnagyobb veszélyforrás a lítium-ion akkumulátor kigyulladása. 

A filmekben a balesetet szenvedett gépjárművek sok esetben felrobbannak. Az ilyen jellegű balesetekkel foglalkozó tanulmányok megemlítik, hogy az akkumulátorok esetenként felrobbanhatnak, azonban ennek reális körülmények között kevés az esélye. Arra viszont figyelemmel kell lenni, hogy bármilyen hajtású gépjármű 10 perc alatt teljesen lángba borulhat. Az akkumulátor sérülése minden autótípus baleseténél meghatározó, de nem biztos, hogy ez a legkritikusabb tényező a mentés tekintetében. A kialakult gépjárműtüzek során a tüzelőanyag tartályból kiszabaduló anyag- gyúlékonysága miatt- gyors tűzterjedést okozhat a gépjárművön és annak környezetében. 

Tesztek kimutatták, hogy a lítium-ion akkumulátorokat először kívülről kell hosszú időn keresztül láng- és vagy hőhatásnak kitenni, vagy erős mechanikai sérülést kell elszenvedjen ahhoz, hogy az akkumulátoron belül nem kívánatos kémiai reakció induljon el. De ha mégis kigyulladnak a lítium-ion akkumulátorok, az rendkívüli veszélyt jelent a beavatkozó tűzoltók számára, többek között méteres szúrólángok jöhetnek létre, illetve levegőnél könnyebb és nehezebb gázok szabadulnak ki. A közelmúltban megjelent egy interdiszciplináris szakmai tájékoztató a Dekra balesetkutatási eredményeként[1], amelyben az előbb említett veszélyekről és a tűzoltási és műszaki mentési eljárásokról van szó. A lítium-ion akkumulátorral ellátott gépjárművek sokkal hamarabb kapnak lángra, mint a más technológiával készült hasonló felépítésű akkumulátorok (pl. NiMH). 

Németországban a jármű rendszámának lekérdezésével az illetékes műveletirányítás tájékoztatást ad a kárhely-parancsnoknak a balesetet szenvedett gépjármű hajtás típusáról és elektronikus úton biztosítja számára a megfelelő mentési adatlapot. Ennek az információnak a segítségével a beavatkozó egységek pontosan tudják, hol vannak az akkumulátorok elhelyezve a gépjárműben. Magyarországon egyelőre erre még nincs lehetőség, a mentési adatlapokat a helyszíni felderítés után kell lekérdezni az autógyártók által biztosított szabadon elérhető adatbázisokból. A KOK szándéka, hogy összegyűjtve a Magyarországon leggyakrabban eladott alternatív meghajtású gépjárművek típusait, a honlapján közvetlenül hozzáférhetővé tegye azok mentési adatlapjait.

Az elektromos vagy hibrid járművek járműtüzei nem gyakoribbak, mint a hagyományos meghajtású járművekéi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy többnyire a gépjármű gyullad meg, kevésbé az akkumulátor. De ha ennek ellenére ilyen járműben meggyullad a lítium-ion akkumulátor, akkor a tűzoltók komoly kihívásokkal nézhetnek szembe. Egyes esetekben - az energiaforrás az utas ülés alatti beépítése miatt- a tűz fészke nehezen hozzáférhető tűzoltás szempontjából. A lítium-ion akkumulátorok esetében az oltás csak akkor eredményes, ha a víz a műszaki leírások szerinti megfelelő mennyiségben eléri a lítium-ion akkumulátorok belsejét. Esetenként (pl: Renault e-Master) a jármű gyártója által biztosított nyíláson keresztül oltóvíz juttatható az akkumulátor belsejébe. A tűzoltásra szolgáló nyílásokkal kapcsolatos információk a mentési adatlapon találhatók. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezekben az esetekben a tűzoltás bár hosszabb ideig tart, a víz a megfelelő oltóanyag ugyanúgy, mint a hagyományos gépjárművek esetében.

Az elektromos autót ért balesetek esetén a következő általános taktikai biztonsági előírások betartása javasolt:

  • Minden esetben először biztosítsuk a helyszínt, a későbbiekben (pl. beavatkozás közben) esetlegesen bekövetkező további balesetek megelőzésére.
  • Állapítsuk meg, hogy vannak-e a járműben, vagy annak közelében mentésre szoruló személyek. Adott esetben azonnal végezzük el a mentésüket.
  • Végezzünk alapos felderítést, amely során a pontos beazonosíthatóság érdekében keressük meg a magas feszültségű áramellátásra vonatkozó jelöléseket.
  • A járművet a lehető leghamarabb biztosítani kell elgurulás vagy elindulás ellen, mert az égő járművek maguktól is ellenőrizetlen mozgásokra képesek.
  • Ha az akkumulátor megsérül, komoly hőterhelés mellett könnyű és nehéz mérgező gázok szabadulnak fel, így az oltáshoz teljes védőfelszerelést és légzőkészüléket kell viselni.
  • Végezzünk feszültségmentesítést a mentési adatlap szerint. A járművek biztonságos kialakítása miatt nem valószínű, hogy a hibrid vagy elektromos járművek DIN VDE 0132 szabvány szerinti nagyfeszültségű áramellátása elektromos veszélyt jelentene a beavatkozók számára. A tűzoltásnál be kell tartani az ott megadott biztonsági távolságokat (porlasztott sugár használata esetén 1 méter, kötött sugár esetén 5 méter).
  • Ha egy égő hibrid vagy alternatív hajtású jármű továbbra is töltőkábellel csatlakozik a töltőállomáshoz, a beavatkozás részeként ezt a csatlakozást le kell választani vagy áramtalanítani kell az állomást. Figyelembe kell venni, hogy a töltő csatlakozó mechanikusan is reteszelődik a jármű lezárásakor, eltávolítása csak speciális módon történhet meg. A reteszelés miatt csak az autóból történő töltés leállítással, vagy a töltő leállításakor oldható.
  • Javasolt intenzív hűtést alkalmazni az akkumulátor esetében is, a tűzoltást porlasztott sugárral kell megkezdeni.
  • A nagyfeszültségű akkumulátorok hűtéséről minden esetben gondoskodni kell. Mivel ezen akkumulátorok jellemzően a személygépkocsik alváz részében kerültek elhelyezésre, a hűtést végző sugarat az alvázra kell irányítani.
  • Célszerű a gépjárművet átlósan megközelíteni. Az átlós megközelítés biztosítja a lehető legnagyobb távolságot a közvetlen veszélyzónától, illetve mérsékli a szétrepülő (pl. légzsákokból, gáznyomás-csillapítókból, gumiabroncsokból, égő fém darabokból álló) alkatrészek miatti sérülésveszélyt.
  • Hőkamera segítségével célszerű nyomon követni a hőmérsékletváltozást.
  • A járműtüzek oltása során, a hajtás típusától függetlenül, potenciális veszélyek fenyegethetik a beavatkozókat. Különösen a jármű belsejében keletkezett tűz esetén rövid időn belül teljes mértékben megsemmisül a gépjármű, ezért minél kisebb kockázatú bevetési taktikát kell alkalmazni. Normál gépjárműtűznél használt megoldásokat kell alkalmazni.
  • Az eloltott jármű karanténba helyezéséről - az utógyulladás lehetősége miatt- az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.
  • A beavatkozás szakszerűsége és gyorsasága érdekében minden esetben érdemes a mentési adatlapokat használni.
  • További beavatkozási tippek itt[2] találhatók.

 

A Magyarországon legtöbbet eladott elektromos személygépjárművek mentési adatlapjai megtalálhatók a gyártók és a német ADAC honlapján[3]. Az adatlapokról leolvashatók információk a meghajtás típusára, az aktív és passzív biztonsági rendszerekre, és további veszélyforrásokra vonatkozóan. 

Cikkünk folytatásában a KOK honlapján közzé tesszük a Magyarországon leggyakrabban forgalmazott elektromos gépjárművek mentési adatlapjait és a hozzá tartozó gyártói instrukciókat magyar nyelven. 


 


[1] FBFHB-024 „Hinweise für die Brandbekämpfung von Lithium-Ionen-Akkus bei Fahrzeugbränden“ | DGUV Publikationen

[2] https://www.vfdb.de/fileadmin/download/merkblattneueantriebstechniken.pdf

     https://publikationen.dguv.de/widgets/pdf/download/article/2595

[3] https://www.adac.de/rund-ums-fahrzeug/unfall-schaden-panne/rettungskarte/

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap